Épeszű ember nem nézheti jó szemmel azt, ha két nagystílű hazárdjátékos dönt a sorsát illető kérdésekről. Főleg akkor nem, ha egyiküket már elkapták, amint blöffölt. Ezért nem rajong a lap munkatársa a november 14-én nagy csinnadrattával levezényelt román–magyar együttes kormányülésért. Az esemény deklarált céljai között számos nagy horderejűnek ható gazdasági egyezmény szerepelt. A magyarországi munkapiac megnyitása román állampolgárok előtt kétélű fegyver. Egyrészt, szélesebb választási lehetőséget nyújt az egyénnek, másrészt fokozza a kivándorlást. Bukarestben bizonyára ezért gondolták úgy, hogy a növekvő hazai munkaerőhiány nem túl nagy ár. Más sarkalatos pontja a tárgyalásnak a két ország közötti úthálózat bővítésével kapcsolatos. Balkáni szinten is kevés az olyan térség, ahol annyira csapnivaló lenne a közlekedés, mint Erdélyben. Moldvában négysávos országutak vannak a nyomorgó falvak mellett. Másfél évtizeden keresztül politikai színezettől függetlenül valamennyi román kormány ezt erősítette. Ezért elsősorban az erdélyi úthálózatot kellene fejleszteni. Vannak olyan dolgok, amelyek miatt egy tisztességes magyar kormány nem ült volna egy asztalhoz a bukaresti miniszterekkel. Ilyen a tanügyi törvény magyar közösséget érintő része. A román miniszterelnök magyar kollégájához méltót hazudott a magyar sajtónak: azt állította, hogy Romániában a kisebbségekhez tartozó gyerekeknek évek óta (sic!) idegen nyelvként tanítják a román nyelvet. Valójában nagy nehezen eljutott oda a román törvénykezés, hogy legalább az elemi osztályokban tesz némi különbséget a román anyanyelvűek és a többi tanuló között, de ez még nagyon kevés. Az állami finanszírozású magyar egyetem ügyéről szintén nem tárgyaltak. A mostani tárgyaláson cinkosok ültek össze, utakat és egyebeket egyeztetni. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Utak és cinkosok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./
2007. november 29.
Markó Béla nem szokott butaságokat nyilatkozni. Most viszont azt tette, mondván, ha Tőkés László nem jelölteti magát, az általa kapott több mint három százaléknyi szavazat is az RMDSZ-nek jutott volna. Ha nincs a konkurencia, a veszély, hogy a romániai magyarság képviselet nélkül marad, még a tradicionális RMDSZ-szavazók sem mozdultak volna meg ekkora arányban. Magyarán: az egymagában versengő RMDSZ nem érte volna el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot. Amennyiben Tőkés László elfogadta volna a felkínált helyet a szövetség listáján, a szavazatok aránya sokkal kevésbé növekedett volna, a radikális Tőkés-pártiak ugyanis a kiegyezésben árulást láttak volna. Az érvényesülni képes ellenzék létrejöttével az RMDSZ a többség számára hitelképesebb lett. A Fidesz Szász Jenő minden törekvése ellenére sem került olyan pozícióba, hogy hatalmi tényezőként megvethesse a lábát a térségben. Az europarlamenti választások egyik nagy győztese kétségkívül Tőkés László püspök. Fennáll annak a lehetősége, hogy az uniós parlamentben zajló heves gazdasági, politikai viták rövid időn belül ledarálják a parlamenti politizálásra alkalmatlan püspököt. Az újságíró szeretné, ha személyében méltó képviselőre lelne az erdélyi magyarság. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Strasbourgi perspektívák. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./
2007. december 6.
Jelentősen csökkenti romániai jelenlétét a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat, amely Verespatakon akart ciántechnológiás aranybányát nyitni. Az alkalmazottak kétharmadát elbocsátják, a befektetéseket csökkentik, mintegy fokozatosan kivonulnak az országból. Az aranybánya terve kezdettől fogva megosztotta a társadalmat. Működik az elköltözni nem hajlandó helybéliek civil szervezete, az Alburnus Maior. A szakvélemények nyomán sorra dőltek meg az RMGC állításai. Kiderült, hogy nem várható annyi haszon, mint amennyit ígértek, a környezetvédelmi intézkedések nem megbízhatóak. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Verespatak: vége? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./
2007. december 7.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) mostani, 2004-ben megválasztott vezetőségének mandátuma lejárt, és az egyetem beindította a választásokat. Jelenleg a közepén tart a folyamat, amely Magyari Tivadar rektor-helyettes szerint alulról felfele történik. Többen súlyos vádakkal illetik a jelenlegi rektort, Nicolae Bocsant, a legmagasabb tisztségre szintén pályázó Simion Simon volt dékán körül szintén viták zajlanak, és Magyari Tivadar is támadások célpontja lett. A román tagozaton igen heves viták vannak. A magyar kollégák megpróbálnak ebből a „román-román” vitából kimaradni. Magyari kijelentette, a róla szóló véleményeket, akár pozitívak, akár negatívak, tiszteletben tartja. A jelenlegi csapat teljesítményéről szólva a rektor-helyettes szerint az egyetem sokat fejlődött az elmúlt négy évben, beleértve a magyar tagozatot is. A magyar diákok aránya elérte a 27 százalékot, a kezdeti öt mesteri program huszonhatra nőtt még Salat Levente rektor-helyettes idejében, a szakok száma a magyar tagozaton megközelíti a hatvanat, javult a magyar tagozat kommunikációja, növekedett a tanári kar, a doktori fokozattal rendelkezők aránya elérte a román tagozatbeli arányokat. Ezzel szemben Kötő József volt oktatásügyi államtitkár szerint az egyetem jelenlegi fejlettségi szintje úgyszólván a konfliktusok áldozata. A közösség által elfogadott és egyértelműen támogatott célkitűzéseket ugyanis a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) kemény eszközökkel próbálta kiharcolni, egy másik csapat viszont pragmatikusabb módszerekkel küzdött, lényegében ugyanazért. A kettő ütközése nyomán a nevető harmadik nyert – véli Kötő, aki szerint az egyetem egykor elfogadott, multikulturalitásra épülő chartája lenne a megfelelő kiindulópont. Az ugyanis leszögezi, hogy a kultúrák egyenlő súlyt kapnak, a kari tanácsokon belül a magyar oktatást képviselő tanárnak joga van megfellebbezni a kedvezőtlen döntéseket. Amikor az autonóm magyar szerkezeti egységeket létrehozó kormányhatározat készült, az egyetem azt a feltételt szabta, hogy a kisebbségekhez tartozó diákok kapjanak kiemelt támogatást. Ez teljesült, a 2006–2007-es tanévtől kezdődően, de ezzel kellene tudni élni, érvelni – hangsúlyozta Kötő. Magyari Tivadar rektor-helyettes szerint tárgytalanok azok a – nem csak a BKB-től származó – vádak, amelyek szerint ő kollaboracionista, együttműködik a rektorral: a világon minden rektor-helyettes együttműködik a rektorral, mert annak a helyettese. Magyari a visszajelzésekből úgy érzékeli, hogy a magyar oktatók támogatják. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kimaradna a negatív kampányból a BBTE magyar tagozata. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./
2007. december 8.
A felmérések szerint az évszázad legnépszerűbb román politikusa Nicolae Ceausescu. A román társadalmat – sőt, az egész kelet-európai társadalmat is felkészületlenül érte a szabadság. A nosztalgia, a diktátor sírjára hordott virágok a nagy romániai irányvesztés tanúi. A diktatúra nyújtotta viszonylagos biztonság emléke félelmetes erővel hat most, amikor gond a megélhetés, a munkahely, a közköltségek kifizetése, a nyugdíj. Néhány generáció úgyszólván a teljes életét egy olyan rendszerben élte le, amikor ezek – a lojalitás és a kellő időben való hallgatás, illetve tapsolás ellenében biztosítva voltak. A rendszer feltételeit elfogadták. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Elkínzott generációk hangja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2007. december 22.
Augusztus vége felé jelentős változás állt be Kolozsvár közéletében: a magyar katolikusság egyik legmeghatározóbb személyisége – dr. Czirják Árpád pápai prelátus, érseki helynök búcsút vett főesperesi hivatalától. A megürült tisztséget Kovács Sándor főesperes vette át. Kovács Sándor elmondta, a középiskolát Marosvásárhelyen végezte, akkor született meg a papi hivatása. Életében nagy szerepe volt Márton Áron püspöknek, aki személyesen vette fel őt a teológiára. A püspök szociológus volt, a teológián szociológiát is tanított. Marosvásárhelyre. Kovács Sándort Marosvásárhelyre helyezték. Székelyudvarhelyen nehéz volt a munkát elkezdenie, mert elődjéről, Pálffy Gézáról elterjedt a hír, hogy a Szekuritáté tette el láb alól. A Szekuritáté sokszor küldött hozzá provokátorokat. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Szeresd a népet, és a nép is szeretni fog téged. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2008. január 18.
Az RMDSZ helyi szervezetei elkezdték a szövetség színeiben mandátumot nyert megyei és helyi tanácsosok, polgármesterek, alpolgármesterek és más választott tisztségviselők munkájának kiértékelését. Az RMDSZ ezúttal nem teszi kötelezővé az előválasztásokat, mindegyik területi szervezet szabadon dönthet a jelöltállítás módozatáról. /Ercsey-Ravasz Ferenc: RMDSZ: Nem kötelező az előválasztás. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./
2008. január 25.
Vajon miért a magyar az egyedüli olyan nyelv a világon, amely Kolozsváron (és általában Erdélyben) bicskát nyit, vért forral? Száz és száz angol, német, francia, olasz, spanyol, kínai és egyéb felirat díszeleg mindenütt, turisták és más kisebbségekhez tartozók a legkülönfélébb nyelveken szólnak a kincses város utcáin, anélkül, hogy bajuk esne. Amikor magyarul hangzik fel a beszéd, nem csak hogy felmordulnak, de még most, 2008-ban, az Európai Unióhoz való csatlakozás után egy évvel is öklök csattognak. Nagy bátran hat fiú nekiesett két lánynak, egy biztonsági őrjelenlétében. Ez páratlan hősiesség... Meg kell nézni, hogy mit is tanítanak manapság (és immár vagy ötven éve...) történelem, illetve román irodalom órán egy román gyereknek. A mítoszoktól hemzsegő román történelemben egymást érik a magyarokat szebbnél szebb tulajdonságokkal felruházó részek. Daicoviciu nem sajnálta a fáradtságot, gyárakba járt, hogy a dolgozó nép előtt is népszerűsítse hivatalos történelmi rangra emelt fantáziaművét. Egyik ilyen előadásán valaki felcsattant: de professzor úr, én láttam az eseményeket, hogy nem úgy történt...! Daicoviviu „akadémiai” fölénnyel ültette le: nem számít, most mi vagyunk az urak itt, és minden úgy volt, ahogy mi mondjuk! Az ellenség szerepe mindenféle szempontból a magyaroknak jutott. Ennek a hamis történelemoktatásnak viselik a következményeit a magyarok. A mostani fiatalság szülei is abban a tudatban nőttek fel, hogy a magyarok a román népet leigázó, kirabló barbár népség. A román irodalom is ott kezdődik, hogy egy magyar és egy moldvai pásztor meggyilkolja a románt. Közben Magyarországon vita folyt arról, hogy Az egri csillagokat ki kellene venni a középiskolai tananyagból, mert Sárközit (a regény roma szereplőjét) nem túl hízelgő színekben tünteti fel. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Tényleg hihetetlen? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./
2008. január 31.
Nemrég a Transindex internetes portálon jelent meg Selyem Zsuzsa egyetemi tanárnő cikke az irodalomoktatás, pontosabban a kortárs irodalomoktatás gondjairól, melyre több hozzászólás érkezett, ezekhez szólt hozzá a lap munkatársa. Miért szemlélik a fiatalok idegenkedve a kortárs irodalmat? Több középiskolai tanár kitart a harcos-nemzeties irodalomszemlélet mellett. A 19. századi irodalmat sulykolták nemzeti dogmaként a fiatalokba. Ercsey-Ravasz Ferenc szerint a középiskolai oktatást kellene radikálisan megváltoztatni, az ottani irodalomoktatást kellene mítosztalanítani. Nem a nemzeti gondolatot kifogásolja, és azt sem, hogy az megjelenjen az irodalomban. Azt kifogásolja, hogy a magyar irodalom és a magyar nemzeti öntudat közé egyenlőségjelet tesznek. Az irodalomnak nem ismérve, hogy nemzeti-hazafias-hősies. A mítoszok betörése és rémuralma nem csak az irodalomra jellemző, a zenére is, sőt, ott jelenleg még súlyosabbak a hatások: a romániai felsőfokú zeneoktatás például semmit sem tud kezdeni azzal a zenével, ami a nyugati keresztény Európa 300 évnyi termését jelenti. Az újságíró szerint lényeges, hogy a diáknak legyen saját gondolata a műről, nem elég, hogy bemagoljon néhány kritikát. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Irodalom és kokárda. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2008. február 1.
A kincses városban olyan kincsek rejtőznek, amelyeket tárgyi értékük mellett megalkotójuk szelleme tett felbecsülhetetlenné. Ilyen kincsek bemutatására vállalkozik Sas Péter magyarországi művelődéstörténész rendhagyó kötete: A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincstára /Kriterion Kiadó/. A könyv bemutatása alkalmával a kincstár négy jelentős darabját kiállították. A könyvet a szerző jelenlétében Kállay Emil piarista főiskolai tanár mutatta be. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Rejtőzködő kincsek a piarista templom kincstárában. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./
2008. február 5.
A keresztény hitet és az ateizmust szembeállítva sokan próbáltak vitatkozni, de egyikük sem jutott sehova. Ennek az az oka, hogy az ateizmus bizonyos értelemben vallás, ugyanúgy, mint mondjuk a lutheranizmus, vagy akár az iszlám. Czika Tihamér, ahogy mondja, tudományos tényekre épít egy világszemléletet ebben Isten számára nincs hely. Ercsey-Ravasz Ferenc, a lap munkatársa viszont úgy véli: a világ bonyolult szerkezete és működése egyenesen követeli egy ilyen entitás, Isten létezését. Czika Tihamér eszménye a humanizmus, amellyel egyet lehet érteni, egyetlen dolgot leszámítva: az ember, mint erkölcsi standard túlságosan hajlékony, a lelkiismeret túl könnyen idomul szinte bármihez. A 20. század eseményei pontosan kimutatták, milyen következményekkel jár az, ha az embert tesszük meg minden dolgok mércéjévé, sem Hitlert, sem Eichmant, vagy Mengelét, de még Sztálint sem kínozta a lelkiismerete. Czika felhozhatná ellenérvként az inkvizíciót, a boszorkányüldözést, a keresztes hadjáratokat stb. Egyikük állítására sincs egyértelmű bizonyíték. A gond az érveléseddel ott kezdődik, hogy rengeteg meg nem értett, vagy félreértett dologból kiindulva Czika tagadja a vallás létjogosultságát, kifogásolja az egyházak a működését. A vallásos iskolák a hitetleneket nem tették hívővé. Egyvalamit viszont nyújtottak ezek az iskolák: tartást, kitartást, azt, amit jobb szó híján hátgerincnek neveznek. A romániai magyar sajtóban vita kezdődött az iskolai vallásoktatásról, az egyházi iskolák szerepéről. A vitaindítót Czika Tihamér jegyzi. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Nincs ok aggodalomra... = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./ Előzmény: Czika Tihamér: Egyházi oktatássá válhat a kisebbségi oktatás? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./
2008. február 7.
Czika Tihamér válaszolt Ercsey-Ravasz Ferenc újságírónak. Egyet ért abban, hogy nincs értelme a keresztény hitet és az ateizmust szembeállítva vitába szállni, mert annak vége nem lesz. Czika csak az erdélyi magyar oktatás legjavának egyházi kézre kerülését kifogásolta. Mégis válaszol az ateizmus-kritikára: az ateizmus nem vallás. A humanizmus fényévekre áll mindentől, ami egy vallást jellemez. Czika szerint „konkrét tudományos bizonyítékok sorozata támaszt alá olyan általánosan elfogadott elméleteket, amelyek megcáfolnak mindent, amit Isten létezéséhez kötnek”. „A tudomány mai állása szerint kijelenthető: szinte bizonyos, hogy Isten nem létezik. ” Ez válaszolja Adorján Jánosnak is. Czika visszatért vitatémájára, helyteleníti az egyházi oktatás térnyerését, mert értékrendjükben „csatolt csomagként ott vannak a szokásos problémák bizonyos területeken, ahol az általuk szorgalmazott értékrend mégis időből kiesett: egyház és állam el(nem)választása, homofóbia, szabad szexualitás-ellenesség, modernizáció-ellenesség, a közhelyesnek számító »materialista világ«-ellenesség (külön vita lenne, hogy ez mit is jelent), állandó nacionalista beütések. ”Czika nem fogadja el azt, hogy ne bízzák magukat a román államra, mert nincs garancia, hogy nem fordítnak minden törvényt vissza, mondván: „szinte biztosak lehetünk benne, hogy ilyesmi nem fog bekövetkezni. ” Nem lenne jobb a helyzet, ha az egyházaké maradnának az iskolák. Czika fenntartja: az egyházi ingatlanok elsősorban a közösségek, nem az egyház céljait kell hogy szolgálják. /Czika Tihamér: Az egyházak tevékenységét egyszerűen nem kritizálod. Hogy miért? Mert nem. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./ Előzmény: Ercsey-Ravasz Ferenc: Nincs ok aggodalomra... = Szabadság, febr. 6. Adorján János, mérnök: Oktatás, Egyház és a személyi szabadság, Szabadság, febr. 6.
2008. február 7.
Érdekes és hasznos is lehetne a Szabadság február 5-i számában Czika Tihamér és Ercsey-Ravasz Ferenc között kibontakozott vita az iskolák állami vagy egyházi tulajdonáról és felügyeletéről. Ugyanakkor Ercsey-Ravasz válaszában az ateizmusról és vallásosságról is értekezik. Két dolgot nem lehet tenni: tudományos érvekkel megpróbálni bizonyítani Isten nemlétét, illetve teológiai érvekkel kétségbe vonni a tudomány eredményeit, szögezte le Nagy László, hozzátéve, nem ért egyet azzal, hogy a kreacionizmust az evolúcióelmélettel egyenrangú tudományos elméletként mutassák be. /Nagy László, fizikus, egyetemi tanár: Oktassuk-e a kreacionizmust? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./
2008. február 9.
Románia nem nyugati típusú demokratikus jogállam. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak /CNSAS/ a jövőben nem kell folyton a kollaborálás árnyalatairól döntenie, ez bíróságok feladata lesz. Azonban a bíróságok egyrészt túlzsúfoltak, másrészt pártatlanságuk is kétségbe vonható. Húsz évvel ezelőtt korábban komoly ára volt annak, hogy valaki feljebb léphessen az igazságügy szamárlétráján, és a szakma zöme ma is az akkor pozícióba került emberekből áll. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Lesz ez még így sem. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./
2008. február 11.
Czika Tihamér és Ercsey-Ravasz Ferenc vitájában Czika Tihamér kioktató, fennhéjázó hangneme zavaró. Czika szerint a „tudomány mai állása szerint kijelenthető: szinte bizonyos, hogy Isten nem létezik”. Valójában ezt senki nem tudná bizonyítani, ez nem tény, ez állítás. /Sikó Csaba: Czika–Ercsey vita margójára. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./
2008. február 13.
Bogdán Tibor csökkenő érdeklődéssel olvasta a Szabadság hasábjain a világi és az egyházi oktatás viszonyáról, szerepéről kibontakozott vitát. A vitázó felek egyik vagy másik oktatási forma elsőbbsége mellett törnek lándzsát. Czika Tihamér attól tart, hogy a romániai magyar oktatás az egyházak kezére kerül, a kisebbségi oktatás egyházi oktatássá válik. Válaszában Ercsey-Ravasz Ferenc indulatosan védelmezte az egyházi iskolákat. Azonban jelenleg az anyanyelvű oktatást még mindig nem természetszerű jogként biztosítják, az is-is jegyében kellene a helyes választ keresni. A kétfajta iskolának adott a maga egyformán fontos helye, szerepe, rendeltetése a nemzetiségi oktatásban. Az egyházi és a világi oktatásnak nem szabad tehát szembekerülnie egymással. Az egyházi és a világi kultúra ma már aligha lehetnének meg egymás nélkül. Einstein fogalmazásában, a tudományból az első korty az ateizmus, de a pohár mélyén ott van Isten; Heisenberget megvallotta: őt ugyan nem érdekelte Isten léte, ám a munkája során találkozott vele. /Bogdán Tibor: Nem lehetne inkább is-is? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./
2008. február 19.
Mindenkinek össze kell fogni, mert csak együtt állhatjuk meg a helyünket, ha széthúzunk, pártoskodunk, akkor elveszünk. Fölösleges emberünk nincs! – mondta február 17-én, vasárnap Jegenye plébánosa, Gergely István „Tiszti”, azon az ökumenikus szentmisén, amelynek meghívott igehirdetője Tőkés László királyhágómelléki református püspök és független európarlamenti képviselő volt, és amelyen a helybélieken kívül magyarországi meghívottak is részt vettek. A püspök európarlamenti tevékenységéről is szólt. Elmondta: jelenleg ugartöréssel foglalkozik, hiszen mostanig az erdélyi magyar kisebbség kérdésköre gyakorlatilag nem volt beszédtéma az uniós fórumokon. Gergely István plébános eredeti ajándékkal lepte meg a református főpásztort, egy szépen faragott pásztorbottal, arra kérve Tőkést, hogy Mózeshez hasonlóan, azzal járuljon az uniós hatóságok elé, hátha a kígyóvá váló bot jele ezúttal is hatásos lesz. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Jegenye – Tiszti: „Nincs felesleges emberünk!” = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2008. február 26.
Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő, az EMNT alelnöke a vele készült beszélgetésben rámutatott, két okra vezethető vissza Traian Basescu államfő székelyföldi látogatása. Közvetlenül Koszovó függetlenségének kikiáltása utáni nyilatkozatában székelyföldi etnikai tisztogatásról beszélt Basescu, szerinte a magyarok diszkriminálják az ott élő románokat. Ezért találkozott azzal a székelyföldi románokat tömörítő civil szervezettel, amely köztudottan az egykori szekusok, pártaktivisták gyülekezete. Szóba állt velük, az egyféle üzenet a választók felé, hogy azért jó román, védelmébe veszi a magyar többségű megyékben kisebbségben élő románokat. Az államfő ugyanakkor azt akarta kideríteni, milyen súlyú az autonómia-követelés. Toró szerint ez a legnagyobb eredmény, hogy a legmagasabb közjogi méltóság kezdi komolyan venni az autonómiatörekvéseket. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Ki kell használni a Koszovó-ügy teremtette új helyzetet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./
2008. április 12.
Látszólag végkifejletéhez érkezett Kolozsváron a több éve tartó konfliktus, amely a Belvárosi Református Egyházközség és Balogh Béla lelkész között. A kolozsvári bíróság döntése érvénytelenítette a 2000. július 12-én megkötött bérleti szerződést és a Farkas utcai szolgálati lakás elhagyására kötelezte Balogh Bélát. A házasságtörés és egyéb vádak alapján büntetésből áthelyezett lelkész nem ismerte el a felette ítélkező testületek illetékességét, azok döntését egyházi és világi fórumokon megtámadta. Szerinte azért lehetetlenítették el, mert állást foglalt Tőkés László újraválasztása ellen. Ezt az egyházi források tagadták. Balogh a felkínált vidéki gyülekezeteket nem fogadta el, továbbra is belvárosi parókus lelkipásztornak tartja magát. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kilakoltatják Balogh Bélát. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./
2008. május 3.
Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia–EMTE rektora kifejtette, két párhuzamos folyamat zajlik. Az egyik a szakok akkreditációja, amely idén várhatóan lezárul. A másik szakasz az intézményes akkreditáció. A követelmények szerint a tanárok legalább 70 százalékának főállásúnak kell lennie. Vannak olyan szakok, ahol nincs megfelelő, fiatal oktatói gárda. Marosvásárhelyen kedvező a helyzet a műszaki szakoknál, több tucat fiatal doktorált. Csíkszeredában ez még nem sikerült. Van-e minden szakra kiterjedő kutatási stratégia. Csíkszeredában elkészült a könyvtár, Marosvásárhelyen megvan a bentlakás terve. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Nem voltunk elég bölcsek. Interjú Dávid László egyetemi tanárral, a Sapientia–EMTE rektorával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2008. május 8.
A Szabadság 2008. május 3-án terjedelmes összeállítást közölt a Sapientiáról, két, Tibori Szabó Zoltán által készített hosszabb interjút, két Ercsey-Ravasz Ferenc által készített lényegesen rövidebb interjút, továbbá a Tibori által aláírt „tényfeltáró” vezércikket. Ez utóbbi látszólag az interjúk, valamint a szerző által „áttanulmányozott” dokumentumok alapján, a „kíméletlen tények nyelvén” kíván szólni, a gyakorlatban azonban a közölt tények ellenében, sokszor a nyilatkozókkal ellentétes, nyilván a szerző prekoncepcióját tükröző dolgokat állítva. Tibori kérdéseiből kiderül, hogy az újságíró nem pártatlan, hanem Sapientia-ellenes. A Tibori által jegyzett vezércikk tele van rosszindulatú ferdítésekkel. Az egyetem vezetői nem állították, hogy a magyar kormány megszegte az Orbán-kabinet ígéretét azáltal, hogy nem támogatja évente kétmilliárd forinttal a Sapientiát. A 2007-es évre vonatkozó, 1,4–1,6 milliárd forintos támogatásról szóló, budapesti ígéretek ellenére, az egyetemi intézményrendszer 2007-ben mindössze 1,28 milliárd forint támogatást kapott, és ennek a pénznek egy részét, 120 millió forintot csak 2008-ban utalták át. Emiatt az egyetem többször igen nehéz helyzetbe került. A finanszírozóval még 2000-ben kötött együttműködési megállapodásban a támogató kötelezettséget vállalt arra, hogy 2001-től „a Magyar Köztársaság költségvetésének kihirdetésétől számított tizenöt napon belül közli a […] tárgyévi támogatási összeget”. Továbbá a finanszírozó „az Alapítvány működését illetően részleges, az Alapítvány személyes joga szerinti önállóságát nem sértő, ellenőrzési jogkörrel bír. ” A szerződés szerint a MeH – felügyeli és ellenőrzi az Alapítvány szakmai, pénzügyi, műszaki, eszköz-beszerzési, valamint ingatlanforgalmazáshoz és -fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységét. Tibori minden bizonyíték nélkül, közölte, hogy „az EMTE szórta a pénzt”, „megállapodásokat rúgott fel”, és a „fejlesztésekről nem konzultált a finanszírozóval”. Az Sapientia Alapítvány honlapjáról letölthető, hogy melyik évben mekkora összeget költöttek ingatlanberuházásra. A magyar kormány képviselői, a Sapientia Alapítvánnyal közösen, a vásárlások előtt minden ingatlant ingatlanszakértőkkel megvizsgáltattak és felértékeltettek. A beruházások legtöbb esetben a finanszírozó kezdeményezésére történtek. Tibori az általa „székelyföldi szállodaprivatizációként”, „botrányként” emlegetett vásárlásról ő maga írt „tényfeltáró” cikkeket a Népszabadságban 2001-ben és 2003-ban, az Adevarul nevű napilapból átvett „tények” alapján. A Beszerzési Szabályzatot minden esetben betartották. Minden eljárásbeli hiányosságot belső vizsgálattal feltártak. A magánzsebekbe, pártkasszákba került pénzekről szóló állítás rosszindulatú rágalom. „Az egyetem a hazai állami felsőoktatáshoz képest csaknem dupla béreket fizetett” – állítja a cikk. Valójában a román állami egyetemeken alkalmazott bérrendszer minden oktatói kategória esetében megállapítja a minimális és a maximális bért. Az EMTE és a PKE ennek a tartománynak a középértékét szorozta meg 1,5-del, ami akkor is távol állt a dupla bérektől, és amely nélkül nem lehetett volna megfelelő oktatókat toborozni. A Sapientián a bérek jelenleg az állami bérrács minimuma közelében mozognak, professzorok esetében pedig alatta vannak a minimális állami béreknek. Az erdélyi vállalkozói réteg felszereléssel, laboratóriumi eszközökkel, konferenciatámogatással és ösztöndíjak felajánlásával stb. – jelentős támogatást nyújtott az egyetemnek. A tavalyi évben az EMTE 8,7%-ban vont be saját forrásokat az egyetem működtetésébe, szemben a felvállalt 5%-kal. Az önkormányzatoktól számon kért támogatásra vonatkozóan tudni kell, hogy a román törvények nem teszik lehetővé a közvetlen pénzügyi támogatást. Tibori cikke egyértelműen durván és tendenciózusan egyházellenes. Tőkés László esetében, aki a Partiumi Keresztény Egyetem elnöki tisztségét töltötte be, azt írja, hogy „havi 4000 új lejt inkasszált”, miközben azt szándékosan nem közli, hogy ez bruttó összeg volt, tehát csak 2789 lej nettó bért jelentett. Kató Béla Sapientia kuratóriumi elnök esetében pedig még ennél is nyilvánvalóbb a lejárató szándék, hiszen kéthónapnyi összeget számított át forintra, így dupláját tüntette fel a havi elnöki fizetésnek. A szerző értesüléseivel ellentétben a kurátorok már jó ideje nem havi fizetést, hanem az üléseken való részvételtől függő havi juttatást kapnak. Nem igaz Tiborinak azon állítása sem, hogy a kuratóriumi tagok nem jártak el az ülésekre. Durva csúsztatás a Misovicz Tibortól idézett szöveg. Ezt Tibori ekképpen olvassa: „Az egyházaknak előbb-utóbb meg kell fogalmazniuk saját intézményeik és közösségeik szempontjából fontos igényeiket, cserében viszont éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást kell nyújtaniuk. ” Ezzel szemben Misovicz Tibor ezt írja: „A magyar kormányzat nyilvánvaló tehetetlensége (nemtörődömsége?) azonban megerősíti azt az alapvető kérdést, hogy mire szánja az egyetemet az akkreditáció megszerzése után az alapítók köre, a szélesebb értelemben alapítónak és fenntartónak tekinthető magyar közösség, valamint annak politikai és akadémiai képviselete. Politikai szimpátiák ide, gyakorlati fenntartások oda, a jogi elismerés megszerzésével az egyetem teljesítheti az inkubációs szakasz fő célját, s innentől már nem lehet bizonytalanságra, s ebből adódó cselekvésképtelenségre hivatkozni. A működőképesség biztosítása most már évtizedekre szóló feladat. A jelenlegi finanszírozási gondok közepette az alapítói közösség nehezen kerülheti el, hogy nagyobb szerepet vállaljon az intézmény fenntartásában, üdvösebb lenne azonban, ha egyúttal a konkrét célok is világosabbá válnának. Az alapító egyházaknak saját intézményeik és közösségeik szempontjából is meg kellene fogalmazniuk a szociális gondozáshoz, az alsó- és középfokú oktatáshoz, a kulturális tevékenységhez kapcsolódó, a magyar közösség várható jövőbeli helyzetét is tükröző felsőoktatási igényeiket, s az ezért „cserébe” általuk nyújtott éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást. ” Van egy különbség. Tibori szerint „sokan igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni az egyetemből”, „az egyetemi stallumok aranybányának bizonyultak”, „érdek-összefonódás, nepotizmus, kompetencia-hiány tapasztalható”, stb. Mindezeket sehol nem támasztja alá. Továbbá „vitatható értékű diplomákról”, „diáksorsokkal való játszadozásról”, „kétes minőségű oktatásról” beszélni, miközben az akkreditációnak a hallgatókra vonatkozó szakmai feltételeit az EMTE magasan túlteljesíti, közönséges manipuláció. Az akkreditált állami egyetemeken elért államvizsga-eredmények magukért beszélnek: az előírt 50% sikeres államvizsgázóhoz viszonyítva minden szak esetében 95% feletti az arány! A Sapientia végzettjeinek az államvizsgáztató állami akkreditált egyetemek – Babes–Bolyai Tudományegyetem, Bukaresti Egyetem, Temesvári Nyugati Egyetem, Bukaresti Műszaki Egyetem stb. – adnak (vitatható értékű??) oklevelet. A cikkíró szerint „az intézmény elkezdett spekulálni a Budapestről érkező pénzekkel: az el nem költött összegeket letagadta, bankokban kamatoztatta, a román állam által visszatérített áfából, a finanszírozó beleegyezése nélkül, ötletszerűen és semmilyen pályáztatás nélkül ingatlanokat vásárolt stb. Amikor pedig mindezekre fény derült, és a finanszírozó azt kérte, hogy a szóban forgó anyagi eszközöket az akkreditációhoz szükséges költségek fedezésére fordítsák, az egyetemiek megsértődtek, és kezdetét vette a siránkozás, a panaszkodás, a vészkiáltások sorozata. ” Ez a passzus már önmagában megérne egy rágalmazási pert. A valóságban a Sapientia intézménycsoport igen szigorú szabályok szerint számol el a támogatás minden fillérével. A támogatási szerződésekben a finanszírozó azt is megszabja, hogy a kapott támogatásból származó kamatokat, áfákat mikor és mire szabad fordítani. Az egyetemen a vezetőket – a cikkben szereplő valótlan állításokkal ellentétben – a hatályos román törvények szerint választják. /Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dr. Dávid László professzor, a Sapientia EMTE: Kire öltik nyelvüket a kíméletlen tények? Válasz Tibori Szabó Zoltán vezércikkére. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2008. május 23.
Ercsey-Ravasz Ferenc, a lap munkatársa nem rajongója Wass Albertnek, de sajnálja, hogy a román igazságszolgáltatás nem adott helyt a per-újrafelvételi kérelemnek, amelynek során lehetőség nyílt volna az író rehabilitálására. Miközben Wass Albert politikai szimbólummá minősült, életművét a közízlés megtette a transzszilvanizmus, a kitartás, a Trianon utáni Erdély sorsának jelképévé, nagyon ritkán esett szó irodalmi értékéről. Az újságíró szerint két regényén kívül (Farkasverem, A funtineli boszorkány) nemigen van valódi értéket felmutató műve. Az erdélyi magyar tömegek rajongása annak a nemzeti érzelmi túlfűtöttségnek, Trianon-siratásnak szól, amely a köreinkben népszerű politikai jobboldalt is jellemzi, olvasható a cikkben. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Wass Albertről, még egyszer. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./
2008. május 27.
Kessler Jenő Ercsey-Ravasz Ferenc cikkéhez /Wass Albertről, még egyszer, Szabadság, máj. 23./ szólt hozzá. Szemforgató farizeusság a román „igazságszolgáltatás” (?) csökönyössége a Wass-per tekintetében. Abban az országban, amelyben nyíltan követelhetik Antonescu rehabilitálását, ahol a vasgárdisták szellemiségét felvállalók törvényesen tevékenykedhetnek, ott feltűnő ez az elzárkózás egy egykori népbírósági per felújításától. Kessler Jenő nem Wass Albert-rajongó, az ő kedvencei Karácsony Benő, Molnár Gábor, Somogyvári Gyula, éppen tragikus sorsuk miatt. Karácsony Benő kolozsvári ügyvédként elpusztult egy náci haláltáborban, Somogyvári Gyula Matthausenbe való hurcolása után, jellemzően a korra, a recski rabkórházban, míg Molnár Gábor természetbúvár-állatgyűjtő egy amazóniai baleset következtében fiatalon mindkét szemére megvakultan diktálta le utólag műveit. Kesslert megdöbbentette Ercsey meglepő kijelentése: „hogy megítéljem: háborús bűnös-e vagy sem, még csak nem is ismerem az ügy hátterét”, mert naivitás kétkedés nélkül elfogadni egy akkori népbíróság ítélet jogszerűségét. Akik támadják, amiatt teszik, mert létező kultusza alakult ki a társadalom jobboldalinak tekintett részében. Nem kellene felvállalni a megmondó ember szerepét, továbbá ellentmondást nem tűrően ítélkezni. /Kessler Jenő: Már megint… = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./
2008. június 5.
Miután a Legfelső Bíróság elutasította a Wass Albert-ügyre vonatkozó perújítási kérelmet, arra számított, írta Vekov Károly, hogy ennek az ítéletnek a kapcsán a magyar sajtóban felháborodott kommentárok fognak megjelenni. Ehelyett Wass Albertet elmarasztaló cikk jelent meg Ercsey-Ravasz Ferenc tollából (Szabadság, máj. 23.). Akarva-akaratlanul a cikk a bíróság álláspontját védi. A Wass Albert-ügy politikai eszközzé vált, főleg a politikailag megosztott Magyarországon, ahol szinte kampányszerűen havonta-másfél havonta jelenik meg egy-egy Wass Albert-ellenes cikk. Mivel magyarázható mindez? A válasz egyszerű: Wass Albert példátlan irodalmi sikerével. Miközben a mai magyar olvasók tömegei igénylik és élvezik Wass Albert műveinek üzenetét, ellenzői – egy-két regényét kivéve – továbbra is tagadják műveinek irodalmi értékét. Számukra sem az egykori irodalomkritikusok véleménye, sem a Babits nevével fémjelzett Baumgarten-díj, sem Wass Albert meghívása a marosvécsi Helikon-találkozókra, sem mai irodalomkritikusok pozitív véleménye nem számít. Ercsey-Ravasz Ferenc ugyanazokat a címkéket használja és ugyanazokat a módszereket, mint pesti társai, elhallgat tényeket, nevezetesen, hogy Wass Albert nem háborús bűnös, ugyanis éppen a romániai semmitőszék mellett működő főügyészség illetékese mondta ki még 2004-ben, hogy a mai törvények szerint az író nem háborús bűnös. Vekov több tanulmányában bemutatta érveit arra vonatkozóan, miért nem tartja Wass Albertet bűnösnek. Wass Albert élete végéig és újabb és újabb regényeket írt; a legkeményebben kiállt a kommunista rendszer és bűnei ellen, ugyanakkor kiállt az erdélyi magyarság érdekei mellett. E célból megpróbálta összefogni az emigrációban élő magyarságot az Erdélyi Szövetségben és a Magyar Szövetségben. Ercsey-Ravasz vádaskodásai sértőek. („Az erdélyi magyar tömegek rajongása annak a nemzeti érzelmi túlfűtöttségnek, Trianon-siratásnak szól, amely a köreinkben népszerű politikai jobboldalt jellemzi. ”) Az újságíró szerint az erdélyi magyarság előtt két út áll: 1. „vagy beépül a román többségi közösségbe, asszimilálódik, alkalmazkodik és magyarságát nem tartja fontos szempontnak” 2. „vagy... elzárkózik, nemzeti érzelmeit táplálja és – sajnos – kiszolgáltatja magát azoknak a tisztességtelen politikai erőknek, akik pontosan ebből kovácsolnak tőkét” Ezek a sorok a cikkíró pesszimizmusáról tanúskodnak. /Vekov Károly: Miről beszélünk? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./
2008. június 9.
Ercsey-Ravasz Ferenc, a lap munkatársa reagált Vekov Károly cikkére, aki az újságírói etika megsértésével vádolta őt. Végső soron az újságíró is azt akarja, hogy politikai töltet nélkül lehessen vitázni Wass Albert irodalmi munkásságáról. Nem jogász, így legfeljebb elhiszi Vekovnak, hogy az írót alaptalanul ítélték el, de ez még nem elég ahhoz hogy szobrot állítsanak neki. Az újságíró kötelessége, hogy eltüntesse a hamis mérleget. Elismerésre méltó mindazt, amit antikommunistaként és az összmagyarság érdekében kifejtett, de ez nem menti szélsőjobbos elkötelezettségét. Aki szereti Wass Albert műveit, olvassa tovább, végső soron nála sokkal rosszabb ponyvák is vezetik olykor az eladási listákat. Azonban a mai helyzetben nála jobb, példaképeket, szobormodelleket is lehetne találhatni. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Nincs jobb példaképünk? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./ Előzmény: Vekov Károly: Miről beszélünk? – Szabadság, jún. 5./
2008. június 11.
A „Nincs jobb példaképünk?” című, Ercsey-Ravasz Ferenc cikkét olvasva arra gondoltam, hogy vajon hol is kezdődik a gyűlölet keltése és a magyarság megosztása? – írta Ferenczy Anna-Mária. Ott és annak a lelkében, aki úgy próbál igazságot tenni, hogy véleményével az olvasók lelkébe tipor. Megtévesztett nemzedékről van szó. Felháborító, hogy Wass Albert műveit a rossz ponyvákhoz hasonlítja Ercsey-Ravasz Ferenc. Az írónak kétszáz év múlva is lesz olvasótábora, függetlenül a Szabadság napilap újságírójának véleményétől, politikai helyzetektől és divatoktól. /Ferenczy Anna-Mária: „Hogy példák is lehessünk”. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./
2008. június 18.
Vekov Károly továbbra sem tud egyetérteni Ercsey-Ravasz Ferenccel, aki szerint Wass Albert szélsőjobboldali „elkötelezettségű”. (Nincs jobb példaképünk?”, Szabadság, jún. 9.) A vád súlyos, főleg egy olyan társadalomban, amelynek többsége nincs tisztában a fogalom tartalmával. A népbírósági per előtt és után a fasisztának, majd jobboldalinak nevezett polgári kormányzati szereplőket seperték ki mindenünnen, majd küldték börtönbe. A kommunista rendszer képviselői minősítettek másokat fasisztának, szélsőjobboldalinak, rendszerellenesnek csak azért, mert másmilyen elveket vallottak. Most Ercsey-Ravasz Ferenc kijelenti Wass Albertről, hogy szélsőjobboldali. Másodkézből vett idézetekkel ezt nehéz bizonyítani. Wass Albert fő célkitűzése az erdélyi magyarság helyzetének a megváltoztatása volt. E célból hozta létre a „Magyar Szépmíves Céhet”, a „Duna-menti Kutató és Információs Központot, a „Danubian Press” kiadóvállalatot. Wass Albert mondta: „szívügyemnek tekintettem a Románia Szocialista Köztársaságban élő elnyomott kisebbségek helyzetének bemutatását” és – teszi hozzá ugyanő – „a velük szemben megnyilvánuló brutális bánásmódra világszerte felfigyeltek az utóbbi években. ” Ezért is kívántak végezni vele egyesek. Aki tudja, milyen heterogén az amerikai magyar emigráció, amelyet azonban Wass Albert mozgósítani akart az erdélyi magyarok érdekében, az megérti, miért üdvözölte az író az egyik olyan magyar lapot, amelyik megérte 500. lapszámának a megjelenését. Nem a hungarista elveket, hanem a magyar érdekek melletti kiállást honorálta Wass Albert. Sokan próbálták nyilassá átfesteni Wass Albertet, voltak, akik még nyilas párti tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére, holott az író sosem volt szélsőjobboldali. /Vekov Károly: A boszorkányüldözés folytatódik. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./
2008. június 20.
A boszorkányüldözés folytatódik – állapítja meg Vekov Károly Ercsey-Ravasz Ferenccel perelő vitacikkének már a címében (Szabadság, jún. 18.), a Wass Albert írói-emberi-politikusi habitusát érő bírálatok kapcsán. Még éveken át lehetne érvelni Wass Albert mellett és ellen, anélkül, hogy a szembenálló felek meggyőznék egymást. Az esztétikai, emberi és politikai értékek viszonylagosak. A vitához hozzászóló Bogdán Tibor újságíró szerint Wass Albert regényeit nem tartja többre példás előmenetelű tíz-tizenkettedikes tanuló hazáról ír önképzőköri dolgozatánál. Az újságíró szerint Wass valóságos keresztünk, Wasskeresztünk lett. Vekov Károly cikkében megírta, hogy Wass Albert soha nem volt szélsőjobboldali, továbbá nyilas tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére. Bogdán Tibor véleménye: Wass Albert nemzeti-szocialista, a hungarista mozgalom elkötelezett harcosa, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának főmunkatársa volt, nyilas kiadványoknak is dolgozott. Wass hívei felhozhatják, hogy Antall József miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki. Ez igaz, aminthogy Bogdán Tibor állítja: „az is tény, hogy az 1989 utáni demokratikus Magyarországon a beregszászi zsidók deportálását levezénylő Kecskési-Tollas Tibor csendőr-főhadnagy emléktáblát kapott, az újnáci Porubszky István ugyancsak köztársasági érdemrendben részesült, a fehérterrorista vérengzések vezetőjét, Francia Kiss Mihályt a Nemzeti Pantheonban, a hungarista mivoltára még a kilencvenes években is büszke, volt nyilaspárt-tag Bosnyák Imrét pedig parlamenti képviselők díszsorfala között temették Budapesten. ” /Bogdán Tibor: Wasskereszt(ünk) = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Emlékeztető: Tollas Tibor nem vezényelte a zsidók deportálását, költő volt, a Nemzetőr főszerkesztője. A róla terjesztett rágalmat már többen megcáfolták, köztük Juhász László a Kortárs folyóirat 2006/4-es számában, ugyancsak Juhász László az Új Horizont 2005/1-es számában Áruló írástudók címen.
2008. augusztus 19.
Szeretem olvasni Wass Albert könyveit, írta Plesa Vass Magda. Ercsey-Ravasz Ferenc, a lap munkatársa írta: „Aki szereti Wass Albert műveit, olvassa nyugodtan tovább azokat, végső soron nála rosszabb ponyvák is vezetik olykor az eladási listákat”. A „leponyvázás” érzékenyen érinti a Wass Albertet szerető, könyveit olvasó, szobrai mellett kiálló magyarságot. Megengedhetetlen, hogy Bogdán Tibor újságíró a Wass Albertről szóló vitában Vekov Károly professzort „pókerjátékosnak” meg blöffölőnek állítja be. Nagy szükség van Wass Alberthez hasonló írókra, mert kimondták az igazat. „Minket feldaraboltak, elnyomtak, a kommunizmus vérbe köpülte népünket, és ezek után érzékenynek sem szabad lennünk, mert mindig mások érzékenységét kell pátyolgatnunk. Így van ez a csonka Hazában, és az elszakított területeken élőkkel egyaránt”. /Plesa Vass Magda: Szeretem Wass Albert műveit. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./
2009. május 11.
A lap munkatársa kifejtette, ahhoz, hogy jogállam maradjon Magyarország, szükséges, hogy a Jobbik (és a hasonló szervezetek) ne jussanak be a parlamentbe. A Jobbik még „a szintén jobboldali, de mérsékelt, józan és emberileg vállalható doktrínájú Fideszt is” támadja. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Jogállam marad-e Magyarország? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./
